Cikkünk akár egy badiverseny előtti állapotról is íródhatott volna, de ennél keserédesebb ok vezetett bennünket ahhoz, hogy a bajnoknőt, a sikeredzőt megszólaltassuk.

Talán csak a legbelsőbb szakmai berkek tudhattak róla, hogy „valami vírus” ledöntött a lábadról és ezért súlyos árat fizettél. Kronológiailag egy picit menjünk vissza az időben. Mi történt pár hónappal ezelőtt?

Karácsonykor edzés közben elkezdett zsibbadni a kezem és a lábam, azt vettem észre, hogy a legkisebb súlyokat is nehezemre esik megemelni. Ez másnapra fokozódott, akkor már a járás is problémás volt.

A 4. napon pedig már sem a lábam, sem a karom nem tudtam mozgatni. Ekkor Laci bevitt a kórházba, ahol kiderült, hogy Guillain-Barré szindrómám van. Ez a betegség százezer emberből kettőnek „jut”. Egy 18 éves főiskolás fiúval hoztuk is az átlagot. Tehát a kór nem válogat, korra-nemre nincs tekintettel, jön és nem tehetsz ellene semmit. A Guillain-Barré szindróma egy autoimmun betegség. Nálam egy egyszerű influenzára reagált az immunrendszerem hibásan, nem ismerte fel a vírust és a saját mozgató idegpályáimat támadta meg. Ennek az lett a következménye, hogy teljesen lebénultam. 2 hét kórház, tolókocsi, ágytál - mit ne mondjak, ez egy keveset mozgó embernek is sokk, nemhogy egy sportolónak. Kaptam egy kezelést, ahol lecsapolták a vérem - kitisztították a maradék antitesteket, hogy ne okozzanak több kárt, pl. légzésbénulást -, majd visszapumpálták. Ezen kívül csak az idő oldja meg a problémát, meg kell várni, amíg regenerálódnak az idegpályák. Ez hónapokig vagy akár egy évig is tarthat.

A párod, Berkes Laci hogy viselte a dolgot?
Laci nagyon kikészült ez idő alatt. Bár nem mutatta, de utólag elmesélte, hogy szörnyű volt látni a feleségét ilyen állapotban. Minden nap órákat töltött nálam, ő fürdetett, ő ágytálazott, közben ellátta a háztartást, gondját viselte a kölyökkutyánknak és még este megtartott helyettem néhány személyi edzést is. Szilveszterkor is bent volt velem végig, de nem sikerült megünnepelnünk az óévet. Nagyon szerencsés ember vagyok, mert minden nap meglátogattak a barátaim, tanítványaim. Folyamatosan hívtak telefonon, érdeklődtek, hogy vagyok, főztek nekem „gyúrós kajákat”. Külön köszönettel tartozom nekik!

Mi játszódott le az agyadban, miközben „magatehetetlenül” az ágyhoz voltál kötve?
Az első kezelés után felfedezni véltem némi javulást, bár ez lehet, hogy csak pszichésen zajlott le, mert nagyon akartam. Egy percig sem gondoltam, hogy én ebből nem jövök ki teljesen épen. Volt bent nálam gumikötél, lábsúlyzó, minden nap próbáltam megmozgatni magam a gyógytornán kívül is. Amikor már kicsit meg tudtam emelni a felső testem, haspréseztem, tehát küzdöttem, mert elhatároztam, hogy nem foghat ki rajtam egy ilyen szemét betegség.

Átértékelődött benned valami ez idő alatt?
Igen. Megtanultam még jobban tisztelni az életet, rájöttem, hogy nagy adomány az egészség, ezért többszörösen oda fogok figyelni arra, hogy mindig pótoljam a vitaminokat, ne terheljem le magam a végsőkig. Ezeket pl. teljesen figyelmen kívül hagytam. A novemberi VB után az immunrendszerem legyengült. Többé nem fogok eszetlenül edzeni óriási súlyokkal. Annál is inkább, mert a vizsgálatok alatt kiderült, hogy van egy komoly nyaki gerincsérvem, amit egy autóbalesetben szereztem, s ha az eléri a gerincvelőt, örök bénulás a „jutalom”. Én már tudom, milyen - még ha szerencsére ideiglenesen is - amikor kiesel az ágyból és magatehetetlenül fekszel a földön...

Meddig tartott a rehabilitáció?
A rehabilitáció még mindig tart, bár most már úgy edzem, mint régen. Azonban az egyik lábam még nem 100 százalékos. Elölről kellett kezdenem mindent. Két bottal jöttem ki a kórházból, meg kellett tanulnom újra járni, újra fogni. De már aznap a teremben voltam és az ülőbringán kínoztam magam. Másnap már fekve nyomtam, igaz a 20 kg-ot alig bírtam el, de edzettem, edzettem és azért most már megy a 80 kg is!

Ezek után a versenyzés gondolata ugyanúgy foglalkoztat?
Természetesen! Készülök a decemberi Masters VB-re. Soha nem adom fel!

Sok sikert kívánunk!

Eszteró Zsolt
Fotó: www.bodybuilding.hu