Pump&Flex főoldal > Fitness > Versenyzők > CZINE SZILVIA – a többszörös világbajnok fitness versenyző

CZINE SZILVIA – a többszörös világbajnok fitness versenyző

CZINE SZILVIA – a többszörös világbajnok fitness versenyzőMilyen érzésekkel indultál neki a május 22-23-i WBPF EB-nek? 

Idén ez volt az első versenyem, hogy őszinte legyek, bemelegítő versenynek vettem, hisz ebben a szövetségben még nem indultam, nem igazán ismertem az elvárásokat. Sosem lehet tudni, hogy a fitness kategória melyik szövetségben mit takar. Valahol a testforduló, valahol pedig a gyakorlat dominál. Néha bodys méretű lányokkal versenyeztem. Örültem, hogy a WBPF végre egy olyan szervezet, aki mind a testet, mind a gyakorlatot számomra kedvezően értékeli. Az indulók megőrizhetik nőies izomzatukat és színvonalas gyakorlatot várnak el a versenyzőktől. Bár először került megrendezésre, de egy jól szervezett verseny volt.

Fitness Physique kategóriában az első helyen végeztél. Milyennek találtad a mezőnyt?
Az öltözőben nagyjából fel tudtam mérni, hogy az első fordulóban jó helyen fogok végezni. A gyakorlat pedig kiderült a melegítésnél. Az a versenyző, aki szinte ki sem próbálja a színpadot, nem valószínű, hogy erős gyakorlattal áll majd ki. Volt egy lány, akinek elég elemerős volt a gyakorlata, de szerencsére összességében jobbnak bizonyultam. Az elődöntőn sikerült egy elég rossz gyakit bemutatnom. A színpad kicsi és meglehetősen csúszós volt a barnítótól. A döntőben szerencsére csak testforduló előtt barnítóztam, így sem én, sem a színpad nem csúszott, jobban is szerepeltem, mint délelőtt.

CZINE SZILVIA – a többszörös világbajnok fitness versenyző

Aranyérmesként megnyerted a jogot, hogy indulhass a szingapúri WBPF VB-n. Milyen felkészülési tervet követsz?
Most, hogy vége a tavaszi szezon utolsó versenyének, vár rám egy új gyakorlat elkészítése, ami őszre remélhetőleg beérik. Nem kis munka lesz összeállítani. Heti 3-4-szer fogok gyakizni és heti 4-5-ször súlyzózni. Plusz cardio edzések lesznek.

Indultál a számodra eddig még ismeretlen Model Pysique kategóriában is, begyűjtve az ezüstérmet. Hogyan kerültél ebbe a kategóriába?
Mivel más magyar lánynak nem sikerült felkészülni a versenyre és az izomtömeg hasonló volt az én kategóriámban induló lányokéhoz, sok veszteni valóm nem volt. Eggyel többször kellett színpadra állnom és így legalább Magyarország ebben a kategóriában is képviseltetni tudta magát.

Tervezed, hogy indulsz egyéb modell versenyeken is?
Az igazat megvallva, a fitness physique kategóriát közelebb érzem magamhoz, hiszen lassan 10 éve csak ebben a kategóriában indultam. A modell lányok kevésbé izmosak, legalábbis itthon, mint a fitneszesek. Nekem szükségem van a második fordulóra, amivel szórakoztathatom a közönséget. Elég energikus, dinamikus embernek tartom magam és ebben a fordulóban megmutathatom ezt. Persze külső szemlélőként sokak szerint egyszerű, hiszen mindössze 90 mp. Nekik csak azt tudom mondani, hogy ha valójában ilyen egyszerű lenne, akkor jóval több induló lenne ebben a kategóriában a versenyeken. Épp ez a lényege, hogy úgy legyen előadva, mintha a kisujjunkban lenne, de ehhez azért elég sokat is kell edzeni.

A WFF Universe-en Görögországban szintén szereztél két ezüstérmet.
Erősebb volt a mezőny, több indulóval, hisz a WFF már egy régebb óta fennálló szervezet, mint a WBPF. A verseny borzasztó hosszúra nyúlt, azt hittem sosem lesz vége. Éjfél elmúlt mire az eredményhirdetésre sor került. Fiúk-lányok egy öltözőben, kb. 100 versenyző. Szóval a részletekre nem igazán figyeltek oda. Meg kellett volna nyernem a kategóriámat, de sajnos a hazai versenyző a bírák szerint jobbnak bizonyult. A görög lány edzője viszont az eredményhirdetés után odajött hozzám és ezt mondta: „Bocsánat, nem is értem, ez hogy lehet. Neked kellett volna nyerned.” Pozitív élményekkel tértem haza, hisz páros testépítésben Soltész Péterrel ezüstérmesek lettünk, ami nagy meglepetés volt a számunkra is. Hiába voltak tömegesebbek a többiek, itt a szinkront sokkal jobban nézték. A görögök kedvencei lettünk, hisz a pózoló kűrünket a Zorbára adtuk elő, ráadásul Ádámnak és Évának öltözve.

A versenyekre készülve milyen az edzésterved és az étrended? Hogyan választasz gyakorlat témákat? Mik az erősségeid/gyengéid?
Egész évben edzek, súlyzózok, nem igazán tartok szünetet, maximum ha télen elmegyek snowboardozni vagy nyáron nyaralni. Verseny előtt a gyakira 1,5 hónapot szánok, ha újat csinálok, akkor ez kb. 3 hónap. Szerencsére jó a genetikám, így a szálkásításra nem kell többet szánnom egy hónapnál. A szigorú diétát is csak ez idő alatt tartom. Persze versenyidőszakon kívül is odafigyelek. A gyakorlattéma elég nehéz, idáig szinte csak az IFF-nél indultam, ahol a gyaki az elsődleges. Néznek mindent: zenét, ruhát, történetet, összhangot, technikát. Erősségem talán az erőelemek, ezeket szeretem nagyon. Gyengém az akrobatika, hiszen viszonylag későn, 16 évesen kezdtem el akrobatikát tanulni. Megküzdöttem mire megtanultam a rundel flikk-et vagy az arábelt. De nem igazán szoktam semmit feladni. A többi elemcsoportból (lazasági elemek, ugrások) van egy-két jól bevált, amit szinte minden gyakimba beleteszek.

CZINE SZILVIA – a többszörös világbajnok fitness versenyző

Van valaki, akinek a tanácsait és szakmai iránymutatását mérvadónak találod? Ki segíti a felkészülésed?
A gyakorlataim összeállításában már több éve a versenytársam és egyben barátnőm, Horcsák Gabriella segít. Sajnos nincs saját edzőm, aki mindig ott állna felettem és megmondja mit csináljak. Az edzéstervemet magam rakom össze, de sokat segít a felkészülésemben Soltész Péter, aki a versenyekre, mint edzőm mindig elkísér, ha teheti.

Bemutatnád pár mondattal a versenymúltad és eredményeid?
2003-ban indultam először a MAFIT versenyen. 2006-ban Wellness Magyar Bajnok lettem, ez a szövetség azóta megszűnt. Egészen 2007-ig versenyeztem a MAFIT-nál. Aztán besokalltam a szövetségtől. Nem akartak kiengedni az IFF VB-re Las Vegasba, szó szerint harcolnom kellett velük. Végül kimehettem és a 7. helyen végeztem, közel 30-as létszámú mezőnyben. Rá két hónapra, ugyanezt a formát hozva itthon csak 9. lettem. Mindenki, aki kint mögöttem, itthon előttem végeztek. Ez volt az utolsó versenyem a MAFIT színeiben. Tavaly ezen a VB-n szlovák színekben kellett indulnom emiatt és 6. helyet szereztem. Szponzort találni kis hazánkban meg aztán szinte lehetetlen. Pedig nagyon sok cég megtehetné, hisz a jövedelmük bizonyos százalékát felajánlhatják szponzorációra. 2008-tól indulok más szövetségek versenyein is, de szinte csak külföldön. Néhány ezek közül: 2008. Gold Fitness Cup 2. hely, Novaky Kupa 2. hely, 2009. Austrian Open 1. hely, IFBB 2. hely, 2010. NABBA Cseh- Szlovák Kupa 1. hely.

Milyen vagy a magánéletben?
Kis korom óta a sport az életem része a mindennapokban. Kosárlabdáztam, atletizáltam, majd gimnáziumban elkezdtem az akrobatikával, végül a fitnesszel foglalkozni. A Testnevelési Egyetemen végeztem 2006-ban testnevelő tanárként. Az egyetem után nem tudtam a saját szakmámban elhelyezkedni. Casinóban dolgoztam 3 évig, ezért a versenyekre sem tudtam mindig gőzerővel készülni, hiszen hol éjszakás, hol nappalos voltam, 12 órában dolgoztam. Mellette ovisoknak oktattam fitneszt, fantázia aerobikot. A casinót idén májusban hagytam abba, elegem lett ebből az életvitelből. Most nyárra állás nélkül maradtam. Szeptembertől persze jönnek újra a gyerekek, őket nagyon szeretem. A párommal nagyon hasonlóak vagyunk és sport őrültek. Elég családcentrikusnak tartom magam, persze a barátok is fontosak. Számomra a sport kikapcsolódás. Megtanultam wakeboardozni, úgyhogy a hétvégék nagy részét mostanában ezzel töltjük.

Mik az elképzeléseid a jövőre nézve?
Munka: Szeretnék abból megélni, amit igazán szeretek: sport és gyerekek. Sport: A szingapúri vb-n a legjobb formám hozni. Család: Idén 27 éves leszek, családalapításon gondolkozom.

Gandi
Fotó: alfifoto.net

 
FacebookIWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu
Keresd az újságárusoknál!

Pump&Flex testépítő magazin 2011 június-július

Új cikkek
Mi az a rúdtánc? in Versenyek
Mi az a rúdtánc?
A rúdtánc (poledance) tánc és gimnasztika egyik formája, ahol a részt vevők egy
Oláh Noémi a Hegyvidéki Fitparádén
Kezdődik a kampány készülnek a lányok a
Mákos pite diétásan in Egészséges ételek
Mákos pite diétásan
Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg rozsliszt 2 egész tojás 1 csomag sütőpor 1
Kőrözöttel töltött zöldségek in Egészséges ételek
Kőrözöttel töltött zöldségek
Hozzávalók 6 személyre: 3 paradicsom 3 paprika 1 lila hagyma 40 dkg zsírszegény
SUPERMEN avagy szuperférfiak?
Amióta az emberiség elkezdte kutatni az öröklődés törvényszerűségeit és felfedezte
Budaörsi Sportfest

Budaörsi Sportfest

Belépés és regisztráció
Szavazz!
Szerinted mi fontos egy konditeremben?