Kelet és Nyugat-Magyarország Legerősebb Embere 2010 WHB Kupa
Tiszaújvárosban került megrendezésre a 2010-es Kelet-Magyarország Legerősebb Embere verseny, melyre 11 versenyző érezte magát elég jónak, hogy megmérkőzzön a címért. 5 roppant egyszerű feladat várt a fiúkra, melyen eldőlt (a nyugati eredményekkel összevetve), hogy ki jut majd a siófoki döntőbe.
Az első szám a felhúzás volt, választható 270 kg vagy 300 kg-mal. Számomra kicsit kevésnek tűnt, hogy csak Sárai Pisti és Mengyi Rajmond választotta a nagyobb súlyt, a többiek inkább a biztosat választották, kis taktikával fűszerezve.
1. Sárai István 300 kg 5x
2. Mengyi Rajmund 300 kg 2x
3-5. Lukács Krisztián 270 kg 5x
3-5. Bartalos Tamás 270 kg 5x
3-5. Endrei Zsolt 270 kg 5x
Következett a rönknyomás, a 115 kg, 125 kg, 135 kg-os vasakat minél gyorsabban kellett fej fölé repíteni. A súlyos sérüléséből visszatérő Endrei „Bubó” Zsolt nyerte könnyedén a számot, rajta kívül csak a martfűi „Csendes Ember”, Bíró Pista vette maradéktalanul az akadályt, többeknél a levegővel volt probléma, elfogyott a végére a szufla.
1. Endrei Zsolt 3 rönk / 35,04 mp 11p -19p
2. Bíró István 3 rönk / 45,47 mp 10p -16p
3. Sárai István 2 rönk / 13,51 mp 9p -20p
4. Hajnal Tamás 2 rönk / 15,66 mp 8p -13p
5. Bartalos Tamás 2 rönk / 19,38 mp 7p -15p
A legtüdősebb számmal folytatódott a selejtező: 360 kg-os lengősúly 11 m-re elcipelése után egy 155 kg-os hordót kellett 110 cm magasra felpattintani, majd visszabotorkálni a lengővel a célba. A mindössze 19 éves, közöttünk csenevésznek tűnő 100 kilós Hajnal Tomi végigszaladt a pályán, a nézők üdvrivalgása közepette. Megszorongatni egyedül az egyeki Sárai „Stoneman” Pisti tudta őt. Lassan körvonalazódott, hogy kettejük teljesítménye kiemelkedik a mezőnyből aznap.
1. Hajnal Tamás 27,31 mp
2. Sárai István 30,82 mp
3. Mengyi Rajmund 43,18 mp
4. Lukács Krisztián 49,78 mp
5. Bíró István 56,99 mp
Szánkót húzni főleg télen szoktak, de erős embereink sose a normális felé hajlottak, a térkövön cibálták a 300 kg-os vasszánkót. Elég sűrű lett a mezőny, a szánkó kicsit könnyűnek találtatott, majd legközelebb többet teszünk bele, ami jobban szétszórja a mezőnyt. Hajnal Tomi itt is nyert, a kiskunmajsai „Sámson” Bartalos Tomi legnagyobb bánatára.
1. Hajnal Tamás 7,53 mp
2. Bartalos Tamás 7,79 mp
3. Bíró István 8,23 mp
4. Endrei Zsolt 8,59 mp
5. Sárai István 9,24 mp
145 kg-os kőgolyót kellett végezetül átdobni egy 128 cm magas állványon, minél többször 60 mp alatt. Sárai Pisti 2 ponttal vezetett összetettben 4 szám után, Hajnal Tominak nagyon feladta a leckét. Pisti azonban jól használta ki helyzeti előnyét és hiába emelt Tomi szenzációsan, holtversenyük ebben a számban Stoneman-nek meghozta a hőn áhított regionális bajnoki címet, ő nyerte a Kelet-Magyarország Legerősebb Embere 2010 titulust.
1-2. Sárai István 6x
1-2. Hajnal Tamás 6x
3. Endrei Zsolt 4x
4-5. Bíró István 2x
4-5. Mengyi Rajmund 2x
VÉGEREDMÉNY
1. Sárai István 47,5 p
2. Hajnal Tamás 45,5 p
3. Endrei Zsolt 42 p
4. Bíró István 39,5 p
5. Mengyi Rajmund 36,5 p
6. Bartalos Tamás 30 p
7. Lukács Krisztián 28 p
8. Nádas Richárd 12 p
9. Goda István 10 p
10. Csikós Lóránt (feladta sérülés miatt) 5 p
11. Nagy László 3 p
Nyugat-Magyarország Legerősebb Emberei Kislődön, a Sobri Kalandparkban mérték össze tudásukat. Nyolcan jelentek meg a startvonalnál. Sajnos az időjárás nem vett minket szárnyai alá, vízszintesen eső csapadék és térdig érő szél fogadott mindenkit, még szerencse, hogy fedett helyre tudtunk vonulni.
A gyakorlatok itt is ugyanazok voltak, mint Tiszaújvárosbaba, felhúzással nyitottunk. A szombathelyi daru, Kránitz Gabi 10. ismétlése térd felett megállt, ez a 9 azonban azért nem olyan szégyellni való! A tatabányai bányászdal felelős Nagy Ákos 5-ig ment, a minden versenyen sötét ló szerepét eljátszó Hrozik Gabi 3-nál fejezte be.
1. Kránitz Gábor 300 kg 9x
2. Nagy Ákos 300 kg 5x
3. Hrozik Gábor 300 kg 3x
4. Németh Róbert 270 kg 4x
5. Juhász Csaba 270 kg 1x
A nyugati rönknyomást Hrozik Gabi nyerte, szépen és amennyire lehet, nyugodtan kivitelezett gyakorlatával. Németh Robi nagyon jól ment, Ákos sajnos megint elkapkodta, pedig brutális részideje volt. Ha minden összejött volna, kb 18-as idővel tudja le a számot, de „ha” nincs a sportban.
1. Hrozik Gábor 20.31 mp / 3 rönk
2. Németh Róbert 23,73 mp / 3 rönk
3. Nagy Ákos 23,90 mp / 3 rönk
4. Kránitz Gábor 26,16 mp / 3rönk
5. Jankó Endre 29,63 mp / 2 rönk
A vegyes: lengősúly-hordópakolás-lengősúly számot ugyanúgy oda lehetett volna adni előre Nagy Ákinak, mint a felhúzást Kránitz Gabinak. Én viszont azt mondom, hogy még mindig tud javítani, elsősorban a hordó ölből állványra felrakását érzem csiszolhatónak. Hulk jött, látott és besétált a célba, begyűjtve, ami kellett a végső győzelemhez.
1. Nagy Ákos 22,15 mp
2. Hrozik Gábor 32.17 mp
3. Kránitz Gábor 45,57 mp
4. Németh Róbert 59,39 mp
5. Jankó Endre 1,9 méter / 3
Szánkóhúzás: Németh Robi nagyszerű volt ebben a számban, hiba nélküli indulás, sehol egy rossz mozdulat. A szám meglepije Saliga Tomi volt, aki Hrozik Gabit is megverte. Negatívat Nagy Ákos és Kránitz Gabi hoztak, Ákos elesett és hiába volt a legjobb addig, már nem tudta kijavítani, Gabi borzalmasan nehezen indult el, az első 3 méteren olyan volt, mint egy lassított felvétel.
1. Németh Róbert 12,29 mp
2. Saliga Tamás 13,72 mp
3. Hrozik Gábor 15.06 mp
4. Nagy Árpád 15,28 mp
5. Nagy Ákos 17,70 mp
Utoljára maradt a 145-ös golyó állványon átemelése. Szerencsére a nézőink kitartottak mellettünk, így elég jó hangulatban telt ez a szám is. Kránitz Gabi 6-szor dobta át a szilvásgombócot a 128 cm magas állványon, Németh Robi és Hrozik Gabi 4-4-gyel zártak, Ákosnak 3 ment - nagyon rá kell állnia erre a számra, sok pontot potyogtathat el az OB-n, ha nem javul sokat.
1. Kránitz Gábor 6x
2. Hrozik Gábor 4x
3. Németh Róbert 4x
4. Nagy Ákos 3x
5. Saliga Tamás 2x
Az eredmények összevetése után a következő versenyzők jutottak a döntőbe:
Szabó Zsolt (Földes)
Hrozik Gábor (Dunaújváros)
Sárai István (Egyek)
Kránitz Gábor (Szombathely)
Hajnal Tamás (Martfű)
Nagy Ákos (Tatabánya)
Endrei Zsolt (Újkígyós)
Németh Róbert (Mosonmagyóvár)
Bíró István (Martfű)
Darázs Ádám
Fotó: Mengyi Rajmund













