Katedra és vasgyúrás – dr. Budai Balázs és a testépítés
A Közgáz Államigazgatási Karán végzett pályafutásom befejezését követően kaptam a telefont, hogy dr Budai Balázs tanár úr rákérdezett, a renitens Buranits azonos-e azzal, aki a Fitparádét rendezi? Eztán tudatosult bennem, hogy az erőemelő Budai Balázs az egyetemi tanárom. Óvatosan faggatom mint Pump & Flex olvasót, mert élénken él még bennem a vizsgadrukk. Hálát adok az égieknek, hogy ezúttal fordított a szereposztás és én kérdezek.
Az edzőtermi sportok emlegetésekor sztereotípiákban gondolkodnak az emberek, amikre rácáfol a személyed. Miért és mikor kóstoltál bele az erősportokba?
16 éves koromban mentem le először a terembe. A motiváció eléggé tiszta, egyértelmű volt: A magasságomhoz az 56 kilós testtömeg „félelmetes” volt. Több - számomra fontos, véleményükben mértékadó - ember, köztük egy részben külsőségek miatt is reménytelen szerelem, irányba állította az agyamat és heti három alkalommal elkezdtem barátkozni a vasakkal. „Fekvenyomás rúddal, tárogatás 3 kilóval, 15 felülés”. A gyúrás első két éve alatt egy picit megemberesedtem. Elkapott a gépszíj. Egyre magabiztosabb lettem, egyre inkább függővé váltam. Egy idő után azt vettem észre, hogy a teremben egyre kevesebb olyan srác van, aki nagyobb súlyokat használ, így elgondolkodtam, hogy versenyezzek, amely új dimenziót nyitott. A felkészülések ritmust adnak az életnek és nincs olyan cél, amit nem lehetne átlépni. 2004-óta versenyzek és szinte minden versenyt úgy élek meg, mintha az első lenne. 32 éves leszek, de nem érzem úgy, mintha eljárna felettem az idő. Még érek, fejlődöm. November 14-én lesz az erőemelő OB Orosházán. Ha rá gondolok, már izzad a tenyerem. Úgy várom, mint valami első randit.

A corvinusos oktatási dékán helyettesi megbízásod, egyetemi karrirered, tudományos pályád mellett mennyi időd marad az edzésre?
Régi és talán elcsépelt mondás, hogy az embernek arra van ideje, amire időt szeretne szakítani. Az elmúlt két évben – egy magánéleti tragédia miatt – nagyot fordult az életem és azóta a kérdést fordítva közelítem. Mennyi időm marad megírni egy könyvet edzés mellett? Az életemet általában az edzés köré szervezem. Délután fél 6-tól 8-ig a teremben vagyok a hét első négy napjában. Napközben vannak az előadásaim, délután hivatali ügyek, tárgyalások, céges ügyek. Éjszaka pedig alkotok, ha marad rá kapacitás. Így a heti 4-5 súlyzós és 1 kardió edzés is belefér. A magánéletemnek ez nem tesz jót, de bízom abban, hogy jön majd valaki, aki miatt ismét változtatok a sorrenden.
A jó fizikai kondíciód mennyiben járul hozzá, hogy a szellemi munkát is hatékonyabban végezd?
Életem egyik legrosszabb döntése volt, amikor az érettségi felkészülés alatt abbahagytam a gyúrást két hónapra. Szenvedtem. Akkor tanultam meg, hogy a látszólag tanulástól elvont idő épp a szellemi frissességet hátráltatja. Ahogy Juvenalis is mondta: „Mens sana in corpore sano.” (Szerk.: „Ép testben ép lélek.”) Nem beszélve arról, hogy a fizikai erőnlét a munkabírást is segíti nálam. Valószínűleg begolyóznék, ha 8-10 órát erőltetném az agyam napokon keresztül és a felhalmozódott feszültséget elfolytanám egy kiadós könyvolvasással. A nyugodtságom, higgadtságom is annak köszönhető, hogy a stresszt rozsdás vasakon vezetem le.

Egyáltalán milyen az elfogadottsága a tanárok-professzorok között, hogy versenyszerűen hódolsz az erősportoknak?
10 éve, amikor elkezdtem tanítani az egyetemen, eléggé kilógtam a sorból. Valóban nem megszokott, hogy a katedráról egy kivarrt, „izomagyú” csóka próbálja hinteni az okosságokat. Ráadásul anno még rá is erősítettem erre a polgárpukkasztó imázsra. Nem csak a tanár-kollégák, de a hallgatók sem tartottak annyira hitelesnek. Kétségtelen, hogy sokat számítanak a külsőségek ebben a műfajban. De az öltöny sokat takar és ha betartom a játékszabályokat, akkor engem is könnyebben elfogadnak. Az elmúlt évtizedben azért írtam már pár könyvet, kiderült, hogy nem „izomból” abszolváltam a szakmai kihívásokat.
Mit szólnak a hallgatók? Van-e módod a sportolásra irányítani a figyelmüket és ha igen, élsz-e a lehetőséggel?
Hallgatóink 70%-a a szebbik nem képviselőiből tevődik ki, a hölgyektől eddig nem érkezett panasz. Az uraknál igyekszem bizonyítani, tehetnek azért, hogy nagyobb sikerük legyen az életben és a hölgyeknél egyaránt. 2002 óta van egy háziversenyünk, a „Nyomd le Budait” kupa. Ez egy sajátos kis erő-állóképességi verseny, négy fogással, fiúknak-lányoknak egyaránt. A XII. fordulót tartjuk majd novemberben.
Bizonyára sokan követnének a hallgatók közül a versenysport irányába is. Gondolkodtál már azon, hogy létrehozz egy főiskolai-egyetemi vasgyúró csapatot?
A mai tinédzserek türelmetlenek. Azonnali eredményeket várnak, a hosszú, szervesen felépített munkában csak ritkán hisznek. Az újságokban, a weben csak a hihetetlen freak-eket látják és azt, hogy ezeket a formákat, ezeket a súlyokat képtelenség elérni. Pedig idővel mindent lehet. Én sem 120-as kofferekkel a kezemben jöttem a világra. Ha ezen a mentalitáson tudnának változtatni, akkor lenne esély összerakni egy ilyen csapatot.

Kiknek ajánlod kedvenc sportodat?
A kérdést onnan közelíteném, nekem mit adott a sport: magabiztosságot, kitartást, nagyobb munkabírást, egészséget (nagyobb ellenállóképességet és erősebb pszichét), megjelenést, esztétikai fejlődést, elismerő tekinteteket és nem utolsó sorban alapot más sportokhoz. Minden olyan férfinak ajánlom, aki ezeknek akár csak részét szeretné. Ne legyen ez diszkriminatív a nőkre nézve, de sajnos én a nőies nőket kedvelem, az erőemelés helyett számukra valami könnyebbet, a fitness-wellness vonalat javaslom. (Valamint azt, hogy jöjjenek ki versenyekre és jelenlétükkel fokozzák a versenyzők teljesítményét!)
Mi az egyéni motívációd a pályádon és a sportban?
A társadalom hasznos tagja szeretnék lenni, aki valami maradandót hagy maga után. A pályámon a hosszútávú célom a közigazgatás és a kapcsolódó tudományterület(ek) főbb princípiumainak „rendberakása”. Szemezgetek egy habilitációval, valamint egy MTA doktorival, egy könyvet kellene kiírnom magamból, az jó alap lehetne e kettőhöz. Öreg koromra pedig szeretnék jó tanár lenni. Szerencsémre, vannak jó minták előttem közvetlen kollégáim között is, talán fel is tudok nőni a feladathoz. A sportban nem tudom mi a végcél. Ott mindig a következő lépcsőt látom: most egy 530-as, 540-es összetettel lennék elégedett -90 kg-ban. Motivál, hogy átléphetek a saját korlátaimon és fejlődöm. És talán másokat is rá tudok venni arra, hogy e két területen bontogassák szárnyaikat, hiszen egy tanítvány sikere a tanító igazi büszkesége.
Buranits Ildikó
Fotó: Schipek Béla







