Az izomszövet általános tulajdonsága, hogy megfelelÅ‘ ingerre összehúzódással reagál. Ingerhatás nélkül az izmok ellazult állapotban vannak. Az ingerhatás érkezhet a sejt környezetébÅ‘l, de pl. elektromos árammal való ingerlés távolabbról, akár a bÅ‘rön keresztül is történhet. A simaizomszövet nagy része és a szívizom spontán módon termeli a kontrakcióhoz szükséges ingerületet, saját miogén aktivitása van, működésüket a vegetatív idegrendszer  befolyásolja. A harántcsíkolt vázizomzat összehúzódása viszont élettani körülmények között csak idegingerület hatására jön létre.

A vázizomzat működési egysége az izomrost, amely egy közös sejtmembránnal körülvett sejtcsoport. Az izomrost összehúzódását az aktin és a miozin izomfehérjék, a kontrakcióhoz szükséges energiát pedig a mitokondriumok és az oxigént reverzibilisen kötő izomfehérje, a mioglobin biztosítják.
Megfelelő ingerület esetén az izom válaszreakciója több tényezőből tevődik össze, így a mechanikai munkából, az elektromos jelenségekből és az energiát szolgáltató kémiai folyamatokból.
Az izom mechanikai válasza a feszülés, illetve összehúzódás. Az izmok megfeszülése, illetve megrövidülése az izületek segítségével a testhelyzet megváltoztatását, a testmozgást teszik lehetővé. Az izomkontrakció elemi jelensége a rángás, amely egyetlen hatásos ingerre bekövetkező motoros egység aktiválódás. Az izomrángásnak három szakasza van:
1.    lappangási szakasz,
2.    kontrakciós szakasz
3.    relaxációs szakasz.
Az összehúzódás erőssége a rángást kiváltó inger erősségétől függ. Az inger erősségét fokozva egyre több motoros egység éri el a küszöbingerületi állapotot, húzódik össze, növelve ezzel az izom által kifejtett erőt, az izommunkát.
Az izmok működése során a mechanikus munkavégzés mellett elektromos kísérő jelenségek is megfigyelhetők. Az izomrostok ingerületbe kerülése során a membránon keletkező és végighaladó akciós potenciál megfelelő elektródok és erre a célra szerkesztett műszer segítségével kimutatható és megmérhető, így jön létre a potenciálváltozásokról készített görbe, amelyet elektromiogramnak neveznek.
A működéshez szükséges energiát az izom az energiában gazdag foszfátvegyületek bontásából biztosítja. Az így nyert kémiai energia legnagyobb részét mechanikai energiává alakítja át.
Az izomkontrakció energiaforrása elsÅ‘sorban a glikogén, közvetlen forrás pedig az izomrostokban raktározott adenozintrifoszfátból (ATP) felszabaduló kémiai energia. Az ATP viszont a kreatin-foszfát bomlásának terhére folyamatosan újra kiegészül, így a folyamat tartós működést biztosít. Az izomműködés nitrogéntartalmú anyagcsereterméke a kreatin, amely könnyen vesz fel és könnyen ad le foszformolekulát. Az ATP közvetlenül a kreatinfoszfátból szintetizálódik, a tápanyagok (glükóz, zsírok) biológiai oxidációja során felszabaduló energia segítségével. A folyamat: kreatinfoszfát + ADP↔ kreatin + ATP. Az izommunkához  fokozott oxigénfelvétel is szükséges.

A szénhidrát a legfontosabb tápanyag, amely energiaforrásként működik az edzés alatt közepes-magas intenzitás esetén, míg a zsír a hosszú távú, alacsony intenzitású gyakorlatok tápanyaga. A fehérje alapvetően a regenerálódás és izomépítés eszköze és normális körülmények között nem számolható energiaforrásnak.
A sportolóknak elsősorban a regenerálódás és az edzés alatt leépült izmok építése céljából van szükségük fehérjére és arra, hogy optimalizálják a glikogén formában történő szénhidrát raktározást. A fehérje nem ideális energiaforrás az edzés szempontjából, de használható például diéta idején, amikor alacsony a szénhidrát bevitel. Ez meghatározó, bár mivel energiaként felhasználódik, esélyes, hogy nem lesz elég mennyiség a regenerálódáshoz és izomépüléshez.
Az erőatléták úgy gondolják, hogy több fehérje szükséges az izomépítés miatt. Kiderül, hogy az erőatlétáknak tulajdonképpen magasabb szénhidrátbevitel is kell és megfelelő glikogénraktározás, hogy az edzésekhez megfelelő legyen az energiaellátás. Az erőedzések vezetnek az izomnövekedéshez és az erőnövekedéshez. Ez azért van, mert a magas intenzitás, erős izom-összehúzódás (mint pl. súlyemelés esetén) szénhidrátoktól működik. Sem a zsír, sem a fehérje nem tud elég gyorsan oxidálódni, hogy egy magas intenzitású edzés energiaellátói legyenek. Megfelelő mennyiségű és minőségű szénhidrátbevitel szükséges tehát ahhoz, hogy a glikogénszint az edzéshez kellő legyen.